A távkapcsolat előnyei... ööööö...

Nos igen. A távkapcsolatnak egyelőre még előnyeit nem találtam. Pedig próbálatam keresni, próbáltam ennek az olykor már bizarr szituációnak a pozitív oldalait látni, megkeresni... de hiába. Persze ez is nyilván változó, mert egy pl. ha egy elnyűtt, unalmas kapcsolat vált át távkapcsolatba, akkor az esetleg kedvező lehet, ha nem is feltétlenül maga a kapcsolat szempontjából, de a szenvedő fél szempontjából biztosan.

DE az én helyzetemben ez nem forog fenn, mint 'fennforgásilag képezett tényállás'. Itt egy friss kapcsolat indul távolból. Ez meglehetősen sok akadályt görget a két szerelmes elé. Kezdetben ugye még az internet csodáinak varázsa elvakítja őket, hiszen milyen jó is, hogy van Skype és ingyenesen tudnak beszélni, sőt még láthatják is egymást... húúú, milyen jó...
Aztán azért ez a kezdeti öröm hamarosan elillan - úgy kb 1-2 napon belül, mire a párocska ráébred a keserű valóságra, miszerint még vagy 1,5 hónapig nem lesz más, csak a KÉPERNYŐ. 2 dimenzió, akadozó hang, kockás felbontás és semmilyen fizikai kontaktus. Ez 2 nap után picit bántó. 2 hét után viszont kifejezetten bosszantó. 3 hét után a falat kezdik kaparni...

Hát nagyjából itt tartok 3 hét után. Kaparom a falat. És hát igen, várom mindig, hogy mikor cseveghetünk Skype-n, várom minden nap... de mégis... egyre és egyre nehezebb, egyre frusztráltabb vagyok és olyanokat mondok pl. hogy 'az *sten b*ssza meg... meg, hogy a büdös k*rva életbe...' és persze ennél csak cifrábbakat.

Ez van. Számoljuk a napokat visszafelé. Merthogy szeptember 19én végre ott lesz és ott leszek. Karomban tartom, ölelem, csókolom, simogatom, szeretgetem, megérintem... mindezt ténylegesen, 3 dimenzióban, fizikailag, test-a-testhez stlusban... semmi gép, semmi internet, semmi virtualitás, csak HÚS és VÉR és SZENVEDÉLY. Ennyi kell. Ennyire vágyom. Ez lesz.