Mához 1 hónapra ismét a drága anyaföldet tapossa majd lábam. (Legalábbis ha minden jól megy.) Meglehetősen izgatott vagyok. Na persze nem honvágy vagy ilyesmi, de azért mégiscsak 1 éve nem voltam otthon, ami akárhogyan is nézzük, hosszú idő. Ha most így belegondolok, el is érzékenyülök... Mert azért az a rendszeres, heti Skype-s csevegés a szülőkkel nem vetekszik a személyes találkozással. Izgatott vagyok. 1 év hosszú idő... Majd megkapom, hogy 'le vagyok fogyva, mert biztos nem eszek rendesen' :) de ez így van jól, így kell lennie. Persze ahogy a szülők méregetnek a hosszú távollét után, én is végignézek rajtuk és vagy az van, hogy semmit sem változtak, mert ők mindig 'apu és anyu, akik nem változnak a szememben' és ez jó; viszont megeshet az is, hogy 'szegény anyu és apu meg van egy kicsit öregedve', de ezt inkább magamban tartom azzal a szomorú bűntudattal együtt, hogy míg ők öregszenek és lassan már esetleg segítségre szorulnának, én Európa másik szegletébe költöztem...